Naposcsibe két hónap múlva (Sorozat második rész)

Szépen cseperednek a kiscsibék

Az idő bizony gyorsan elszalad. Ami egyik nap még apró, pihe-puha naposcsibe volt, az néhány hét múlva már egészen másképp néz vissza ránk.

A húsvét környékén kikelt kiscsibéim is gyönyörűen elkezdtek fejlődni. Napról napra szemmel látható volt a változás. Egyre ügyesebben mozogtak, egyre bátrabban fedezték fel a kertet, és persze az étvágyuk is szépen növekedett.

Nyolc-tíz hetes korukra már szinte rá sem lehetett ismerni a korábbi apróságokra.

Szépen betollasodtak, és kezdtek igazán mutatós fiatal baromfikká válni. Már nem azok a kis sárga pihék voltak, akik annak idején óvatosan tipegtek ki a kertbe. Megerősödtek, fürgébbek és önállóbbak lettek.

A kép is egy ilyen nyugodt pillanatot őriz.

Az egyik növendék éppen békésen nézelődik. Látszik rajta, hogy jól érzi magát a világban. Semmi különös nem történik körülötte, mégis olyan jó ránézni. Talán éppen ez az egyik legszebb dolog az állattartásban: az ember sokszor a legegyszerűbb pillanatokban találja meg az örömöt.

Csak nézem őket, ahogy növekednek, és közben eszembe jut, milyen picik voltak még néhány héttel korábban.

Milyen gyorsan változik minden!

A kezdetben egyforma kis tollgombócok lassan kezdtek különbözni egymástól. Más lett a mozgásuk, a természetük, a megjelenésük. Egyik-másik már egészen komoly kis tyúknak vagy kakaskának látszott.

Én pedig továbbra is nevelgettem őket.

Öröm volt rájuk nézni minden egyes nap.

Az ember talán észre sem veszi, milyen sok emlék gyűlik össze közben. Egy reggeli etetés, egy napsütéses délután a kertben, egy-egy különösen kíváncsi kiscsibe, ahogy közelebb merészkedik. Akkor ezek csak hétköznapi pillanatoknak tűnnek.

Évekkel később azonban már pontosan ezekből lesznek a szép emlékek.