Az én döntésem volt.

Kategória:
Cukiságaink, Cuki kutyák

Tudtam, hogy mit vállalok.

15-20 év. Senki nem kényszerített, senki sem tartott pisztolyt a fejemhez. Én akartam Őt!

Tudtam, valahogy kötve leszek. Nincs kötetlen bulizás, nincs hosszabb nyaralás, ha nem tudom magammal vinni, mert haza kell menni hozzá. Foglalkoznom kell vele, meg kell etetnem, sétálni kell mennem vele.

Mindegy, hogy milyen idő van, vagy van-e kedvem.

Vállaltam azt, hogy amíg velem van, mindent megadok neki, gondoskodom róla és ha beteg, orvoshoz viszem.

Vállaltam azt, hogy szűkebb lesz a pénztárcám, kutyaszőrös lesz minden ruhám, tönkremennek dolgaim. Tudtam, hogy amíg kicsi, szétrághat mindent, bepisil, bekakil, takarítanom kell utána folyamatosan. De én akartam.

Nem mondom, hogy mindig könnyű, hogy nincs pillanat, amikor melegebb éghajlatra kívánom és kiabálok vele. Sokszor van ilyen is és lesz is még.

De sosem tudok rá igazán haragudni. A tárgyak pótolhatóak, a szőnyeg kipucolható, a ruhám kimosható.

Nem pótolható viszont az a csillogó szempár, aki annyira örül nekem, amikor hazaérek, hogy majd szétesik ugrálás közben. Teljesen mindegy, hogy 5 percre vagy 5 órára mentem el. Nem pótolható az ő ragaszkodása és a feltétel nélküli szeretete sem. A pillanatok, amikor rossz kedvem van, de ő jön, és bökdös a hideg orrával, vagy az arcomba tolja a játékát.

Észre sem veszed és az évek elrepülnek. Ősz lesz a pofija, lassul a mozgása és a valaha csillogó szempárból eltűnik majd a fény. Már nem vágyik majd arra, hogy hosszú sétákat tegyünk és vég nélkül labdázzunk. Inkább csak mellettem szeretne lenni és pihenni. Egyre többet fogunk járni orvoshoz, újra takarítani fogom a "baleseteket" és rettegni fogok, hogy mikor megy el.

De vállaltam, mert én akartam! Akartam a kölyökkor, a fiatalkor és az öregkor minden szépségével, boldog pillanatával és a rosszabb napokon is minden nyűgével! Nincs olyan pillanat, amit megbántam volna!

Felelősséget vállaltam érte abban a pillanatban, ahogy magamhoz vettem, egészen addig a napig, amíg el kell engedjem Őt.

Az én kutyám nem fog új gazdát keresni, nem fog menhelyre kerülni, nem fogok új helyre költözni, ha ő nem jöhet velem. Az az ember sem született még meg és nem is fog, aki miatt eldobnám. Ő az életem része és az is marad!

Ezt vállaltam. Az első naptól az utolsóig!

Anita Feleki írása

Tetszett a cikk?